loader

Az Oktoberfest talán az egyik legismertebb német fesztivál a világon, melyre többszázezren érkeznek minden évben.

Az eredeti ünnepség középpontjában egy nagyszabású lovasverseny állt, amelyet a városfal melletti réten tartottak meg, az eseményre pedig az egész város hivatalos volt. A fesztivál helyszíne továbbra is ez a mező, melyet Terézia Sarolta szász hercegnő tiszteletére Theresienwiese-nek (Terézia-mezőnek) hívnak azóta.

Az első években a sport kapott központi szerepet az Oktoberfesten, az antik olimpiai játékok mintájára, 1887-ben azonban csatlakoztak a sörfőzők és a vásári árusok is a fesztiválhoz, az ünnepség megnyitóján.

Napjainkban az Oktoberfest nyitónapján felvonulást tartanak a városközpontból a fesztivál helyszínére, élén a müncheni polgármesterrel, akit a sörfőzők és az árusok követnek.

A felvonulás után a hordónyitás következik: a polgármester pontban 12 órakor a Schottenhammel sátorban kinyitja az első hordó sört, és azt kiáltja: “O ‘zapft is!”. Ezután sortűz dördül el, és a sörfőzők megkezdhetik a vendégek kiszolgálását.

A fesztiválon kínált sör speciális, amelynek rengeteg szabálynak kell megfelelnie. Az ital összetevői csak víz, árpa és komló lehetnek, emellett a sört csak München város határain belül lehet főzni. A „Wiesen-sör,” melyet kifejezetten az Okotberfestre készítenek, nagyon erős, körülbelül 1,3%-kal magasabb az alkoholtartalma, mint egy átlagos sörnek.

Természetesen a hagyományok ápolása is nagyon fontos, így nem meglepő, hogy a népviselet is jelen van az ünnepségen: a fesztiválozók a bajor régió jellegzetes viseleteiben, a dirndlben és a lederhosenben érkeznek. Az Oktoberfest első vasárnapján a bajor kultúrát népszerűsítik egy felvonulással, ahol tradicionális ruhákban járják az utcákat.

Nem csak Münchenben élvezhetjük az Oktoberfestet

Bár az Oktoberfest Münchenben született, a fesztivál kiterjedt a város határain túlra is:ma már Berlin, Frankfurt és Stuttgart is megrendezi saját sörfesztiválját.

A német fővárosban az Oktoberfestet szétszórt kis fesztiválok formájában tartják, amelyek mindegyike saját programmal és eseményekkel rendelkezik, de az eredeti ünnepség közös elemeivel: sörrel, bőséges ételkínálattal, tradicionális ruhákkal és sok vidámsággal.

Frankfurt a maga részéről a bajor fővároshoz hasonlóképpen ünnepel, sőt, hosszában még felül is múlja az eredeti Oktoberfestet. A város szeptember 6-tól október 8-ig várja a látogatókat a Deutsche Bank Parkban a Frankfuter Oktoberfestre.

Stuttgart októberben tartja saját fesztiválját, amelyet az eredeti Oktoberfest után nyolc évvel, 1818- ban tartottak meg először, akkor még mezőgazdasági fesztiválként. A Cannstatter Volksfest szeptember végétől október elejéig tart.

Debreceni Oktoberfest

Debrecen első Oktoberfestjét október 3-5. között tartjuk az Egyetem téren. Szeretettel várunk egy felejthetetlen három napos ünneplésre, ahol a minőségi bajor sörök mellé ínycsiklandó bajor ételkülönlegességek és tradicionális játékok is társulnak.